2017. november 28-án kettős jubileumot ünnepeltünk az intézetünkben. Egyrészt a Jármű- és Mezőgazdasági Géptani Tanszék 55. évfordulójáról emlékeztünk meg, másrészt Dr. Lengyel Antal nyugalmazott főiskolai tanár kollégánkat köszöntöttük a 70. születésnapján.
"A képzési területek bővítése, a hallgatói létszám növelése, korszerű tananyagok kialakítása – többek között ezek szerepelnek a Nyíregyházi Egyetem duális képzési rendszerének átalakítási tervei között.
Ezekkel nemcsak az oktatási intézmény versenyképességét kívánják növelni, hanem a megye népességmegtartó erejét is, de csökkenteni szeretnék a térség strukturális munkerőhiányát is."
EFOP-3.5.1-16-2017-00017
„NYE-DUÁL- Új utakon a duális felsőoktatással a Nyíregyházi Egyetemen,
az Északkelet-Magyarországi térség felemelkedéséért”
A NYÍREGYHÁZI EGYETEM
MŰSZAKI ÉS AGRÁRTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK
A Primom Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézete immár második alkalommal rendezték meg közös konferenciájukat 2017. november 6-án a "C" épületben. A rendezvény célja volt, hogy a kutatási eredményekről, az elérhető fejlesztési forrásokról tájékozódhassanak az érdeklődők, valamint, hogy bemutatásra kerüljenek a legújabb innovációk és termelékenység növelő megoldások.
Műszaki és Agrártudományi Intézet (Jármű- és Mezőgazdasági Géptani Intézeti Tanszék) szervezésében közlekedésmérnöki alapképzési szak műszaki logisztikai specializációs hallgatók és oktatók látogattak el a Diehl Aircabin Hungary Kft. nyírbátori gyárába.
A PRIMOM Alapítvány, illetve a Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézete közös szakmai konferenciát szervez Új utakon az agrárszektor címmel 2017. november 6-án. A rendezvény fő célja, hogy az érdeklődőket megismertesse a legújabb kutatási eredményekkel, fejlesztési forrásokkal, illetve innovációkkal.